Ibrahimovic keményen kiosztotta Koemant, az ő nyakába varrta a hollandok kiesését
A svéd klasszis szerint a hollandok szövetségi kapitánya úgy viselkedett, mint egy olasz edző, aki arra játszik, hogy ne kapjon ki a csapata.
A svéd klasszis szerint a hollandok szövetségi kapitánya úgy viselkedett, mint egy olasz edző, aki arra játszik, hogy ne kapjon ki a csapata.
Zlatan Ibrahimovic számára soha nem okozott nehézséget kimondani azt, amit gondol. Sem játékosként, sem most, amikor szakértőként tevékenykedik a világbajnokság alatt. Ugyanolyan határozottsággal elemezte Hollandia kiesését, mint amit annak idején a pályán láthattunk tőle, és a teljes felelősséget Ronald Koemanra hárította.
Ez a vereség Koeman hibája. Egyszerűen nem ismertem rá a holland válogatottra. Úgy viselkedett, mint egy olasz edző, aki arra játszik, hogy ne kapjon ki a csapata. Hollandia elveszítette az identitását. Ez dühítő. Ha már kikapsz, akkor azt a saját stílusodban tedd meg, mert az legalább önazonos
Gondolatait a műsorban feltűnő többi szakértő is osztotta, emellett felmerült az is, hogy a hollandok szövetségi kapitánya miért nem cserélte be két rutinos támadóját, Memphis Depayt és Donyell Malent, amikor minden jel arra utalt, hogy tizenegyesekkel dőlhet el a Marokkó elleni meccs.
Hágában zavargások, Casablancában pedig örömünnep tört ki azután, hogy Marokkó tizenegyesekkel búcsúztatta Hollandiát a foci-vb kieséses szakaszának első fordulójában, és bejutott a legjobb 16 közé. A Hollandiában élő marokkói közösség Hága és Amszterdam utcáit is ellepte, szórványosan pedig kisebb balhék is akadtak.
https://hvg.hu/sport/20260630_foci-vb-2026-video-zavargasok-hollandia-vb-bucsu-marokkoi-szurkolok-rendorok-unneples
Június 11. és július 19. között az amerikai focivébére figyel a világ. Három házigazda, 16 helyszín, 48 csapat, 104 mérkőzés – sosem rendeztek még ilyen nagyszabású futballtornát. Kövesse a HVG-n a világbajnokság minden rezdülését.
Az államra is szükség lenne a megoldáshoz a polgármester szerint.
📌 Kaynak
Bu haber XML kaynağından derlenmiştir. Tamamı için orijinal habere gidin.
Orijinal haberi oku →