Mielőtt a leghosszabb nap véget ér

A nyári napfordulónak nincs egységes hagyománya, mégis sokféle formában él tovább világszerte. Van, akinek ünnep, másoknak számvetés vagy újrakezdés. Fotóriporterként érkeztem egy közösségbe, ahol legerősebben nem az ősi rítusok maradtak meg bennem, hanem az, milyen ritkán engedjük meg magunknak, hogy egyszerűen csak jelen legyünk. Epölön jártam, az év leghosszabb napján.

Van abban valami megmagyarázhatatlan elemi erő, amikor tíz, egymás számára teljesen ismeretlen nő kapcsolódik egyetlen napra. A dombok közé szorult, csendes táj úgy tartotta magában a meleget, mintha nem akarná elengedni ezt a napot. A nyári napforduló eleve különös időpont. Az év leghosszabb nappala, egy határvonal a fény tetőpontján, mielőtt észrevétlenül újra rövidülni kezdenének a napok. Sok kultúrában ünnep, átmenet, közösségi esemény. Mások számára egyszerűen csak egy dátum a naptárban.

Aznap tizenegyen voltunk. Nyolc, egymás számára ismeretlen nő, két szertartásvezető – Dia és Bella – és én. Fotóriporterként érkeztem. Mégis az első feladatom nem a fényképezés volt, hanem az, hogy megérkezzek közéjük. Egy olyan térben, amely eleve bizalomra épül, ahol emberek nemcsak időt, hanem történeteket, hiányokat, vágyakat és darabokat hoznak saját magukból, egy kamera könnyen lehet idegen test. Először nem a képeket kerestem, hanem figyeltem. Megpróbáltam megismerni, milyen térbe léptem be. Kíváncsi voltam. Arra, mit jelent ma embereknek egy ünnep. Mit keres tíz nő egy forró júniusi vasárnapon egy olyan eseményen, ahol tűzugrás, sámándob, virágkoszorú, éneklés, népi rítusok, és ősmagyarság kifejezés is szerepel a programban.

Egy bemutatkozó körrel indult a nap. Míg egyikőjük főállású anyaként érkezett, és azt mondta, erre az egy napra önmagát választotta, más azért jött, mert gyermeket szeretne, és úgy érzi, előbb kapcsolódnia kell ahhoz a nőhöz önmagában, aki majd új életet hozhat a világra. Valaki minden évben megünnepli a napfordulót, mert számára ez az időszak számvetés és újrakezdés, valaki pedig élete egyik legboldogabb időszakát éli, esküvőre készül, és ezt a napot egyfajta búcsúnak szánja attól az énjétől, aki eddig csak önmagáért felelt. Volt olyan is, aki arról mesélt, hogy mindig nehéz volt számára más nőkhöz kapcsolódni. Nem konfliktusok miatt, csak egyszerűen nem tanulta meg, hogyan lehet biztonságban jelen lenni női közösségben.

Nyolc különböző élethelyzet. Nyolc különböző út. Nyolc nő szerte az országból. A közös pont mégsem az volt, hogy ugyanabban és ugyanúgy hisznek, hanem hogy mindannyian időt akartak adni valaminek, ami a hétköznapokban gyakran háttérbe szorul. A fig